Norvégia színes házai

Trondheim, Norvégia – ahol az épületek ritkán kapnak a szokásostól eltérő homlokzati színeket. Sevrin Gjerde – a kreatív építész hírében álló szakember itt alkotta meg Josefinesvingen 23 házból álló különleges, színes világát, az égkéktől a téglavörösig öt különböző színben - PREFA alumínium burkolattal.

A világ legtöbb részén nem ritka a tervezési célok között, hogy a lehető legtöbb lakás férjen el egy szűk területen, elegendő parkolóval, és például egy-egy helyi jellegzetességet, ezúttal egy a helyi élelmiszerüzletet megőrizve. A szóban forgó tervezési terület arculatát hangulatos kertes házak határozták meg, így többszintes házak tervezése alapvetően kizárt volt.
Egy ilyen feladathoz éppen olyan kreatív és problémamegoldó építészre volt szükség, mint amilyen Sevrin Gjerde, aki a Josefinesvingen projektre tervezőtársával, Daigo Ishii-vel, az Agraff munkatársával kereste és találta meg a megoldást. „Egy kis dombot építettünk. Olyan, mint egy szőnyeg, amelyet ráterítettünk a parkolóra és az élelmiszerüzletre.” – mondta el Gjerde. A mesterségesen létrehozott dombot és az öt különböző színű homlokzattal változatos 23 házat egy rendhagyó harmónia jellemzi.

Az alapanyag megkülönböztet

Az építész szerint a házak a maguk módján illeszkednek a környezetbe, hasonlóak, mégis mindegyik különleges és más. A formák illeszkednek a környezet formáihoz, a színek pedig megfelelnek Trondheim színeinek: a norvég városban sok a hasonló színárnyalatú, fából készült ház. Így az árnyalatokra tudatosan esett a választás, a fő különbséget az alapanyag jelenti, ami valószerűtlenné teszi a házakat: az alumínium homlokzatok diszkréten keverednek a meglévő fa alapanyagból készült épületekkel. A visszatükröződő fény minden évszakban és minden napszakban más-más hangulatot kelt. Amikor a nap meglehetősen alacsonyan jár, közvetlenül megvilágítja a házakat, és ezzel megváltoztatja a színeket – és vele együtt a hangulatot is. „A visszatükröződések miatt a házak minden évszakban másképp néznek ki, különösen szépek napkeltekor és napnyugtakor, amikor vöröses fényben úsznak.” – magyarázza Gjerde. Az ezt a hatást keltő alumínium épületburkolat kiválasztása tudatos volt. A PREFA Falzonal sok színben és felülettel kapható: Az egyszerű színektől kezdve a metálszíneken keresztül a réz-, cink- vagy titánszínárnyalatokig. A termék színválasztéka megfelelt a szakember azon céljának, hogy a homlokzatok és tetők különleges, egyedi árnyalatúak, de egészében nézve egységesek és összeillők legyenek. Ez a termék alumínium ötvözetét, szilárdságát és bevonatát tekintve különösen alkalmas a bádogos munkáknál való alkalmazáshoz. Tökéletesen alkalmas a legkülönbözőbb korcolási technológiákhoz – és igény szerint kombinálható olyan anyagokkal, mint a fa, az üveg vagy az acél. Esőbiztos, egy- vagy kéthéjú átszellőztetett tető- és homlokzatburkolati rendszerek megvalósítása épp úgy lehetséges, mint a komplex homlokzati rendszerek kivitelezése.
Gjerde alapelve, hogy mindig olyan tereket alkosson, ahol ő maga is szívesen élne. Josefinesvingen saját bevallása szerint olyan inspiráló volt számára, hogy ennek hatására döntötte el, a jövőben sokkal több időt szeretne eltölteni Trondheimben, főleg tervezési munkákkal.
Maga a kivitelezés folyamata sem volt egyszerű, tekintettel a helyi időjárásra. 15 fős bádogos csapat több mint egy éven át dolgozott zord körülmények között dolgozott a PREFA anyagaival a 23 ház tetejének és homlokzatának kialakításán a Josefinesvingen projekten, amely Trondheim új, színes védjegyévé vált.

További információ: www.prefa.hu